Chapter #1 - Egy szakítás után...

Szia!

Örülök annak, hogy itt vagy illetve, hogy beleolvasol a történetembe. Vagy beleolvasnál. Remélem érdekesnek fogod találni és megragad annyira, hogy érdekeljen a folytatás! :)
Ha bármi véleményed van a résszel/részekkel kapcsolatban, azt kérlek írd a bejegyzés alá. Köszi.
Na nem pazarlom a szavakat, akkor vágjunk is bele!

Cassandra
****

Tudjátok igaz az a mondás, hogy ha a barátod szakít veled, az a legjobb, ha változtatsz magadon kinézetileg. Na jó, tulajdonképpen tudom, hogy nem mondás, de attól még igaz!

Ugyanis miután leküzdöttem azt a sokkot, hogy a barátom – khm, vagyis a volt barátom… - boldogan enyeleg azzal a csajjal, akit a világon a legjobban utálok, nem éreztem mást, mint mérhetetlenül nagy dühöt. Meg csalódottságot, de legfőbbképpen fájdalmat.

Hiszen, ha bármi probléma is volt a kapcsolatunkban – amit amúgy nem tapasztaltam – akkor miért nem jött oda hozzám megbeszélni a dolgokat?  Miért kellet egyből egy másik csajhoz szaladni? Ráadásul pont ahhoz a lányhoz, akit mindig is utáltam?! Prudence-hez.

Mert oké, tegyük fel csupán a vita kedvéért, hogy nem pont hozzá rohan. Nyilván akkor is kiakadtam volna. De, hogy ahhoz a csajhoz, aki amióta csak létezem, kinevet, kigúnyol és megaláz? Azért álljon már meg a menet!

Persze Josh – mert, hogy így hívják – mégcsak arra se vette a fáradságot, hogy megmagyarázza nekem. Még egy nyamvadt szót, vagy betűt se nyögött ki. Semmit! Viszont, hogy értsétek miről is hadoválok, felvázolom nektek a helyzetet.

Tegyük fel, hogy valamikor a héten hamarabb végeztek az iskolában, mint ahogy szoktatok. Ugyanis rövidített óráitok voltak. Elindultok hazafele, mikor eszetekbe jut, hogy ma még nem is láttátok a barátotokat – vagy barátnőiteket -, ezért meg szeretnétek őt lepni. Elmentek a munkahelyére – vagy oda ahol éppen tartózkodik – és mit láttok?! Azt, hogy az aki azt mondja nektek éveken át, hogy szeret, és bármit megtenne értetek, éppen azzal a lánnyal smárol, aki mindig is rosszat akart nektek. Hát, gondolom ti sem lennétek elragadtatva. Higgyétek el, én se voltam! 

Mindenesetre eléjük álltam, magyarázatra várva. Nem elég, hogy Prudence ott áll, Josh-t átkarolva, elégedett vigyorral a képén, Josh csak lehajtotta a fejét! Nemhogy nem szólalt meg, de még csak a szemembe se mert nézni!

Úgyhogy odavakkantottam egy „Akkor mindennek vége, mi? „szöveget és válaszra se firtatva elindultam. Na, de kezdek eltérni a tárgytól. A lényeg, hogy én annak tudtam be, hogy szakított velem, beszéd vagy bármiféle kommunikáció nélkül.

Első utam a sarki fodrászhoz vezetett, ahol első dolgom az volt, hogy befestettem a hajam, meg levágattam. Habár komolyan mondom, hihetetlenül felszabadító volt. A tükörbe nézve, ha csak minimálisan is, de egy másféle Beth nézett vissza rám. A vörös hajnak és hajformának hála mintha idősebbnek néztem volna ki. Mindegy is, a lényeg, hogy felszabadító érzés volt.  

…

Vasárnap reggel, mikor a nap halovány fénye átszűrődött a redőnyön, a madarak vígan csiripeltek és szinte már idilli csend kövezte meg a környéket, kedvem lett volna mindent feketére festeni. Vajon miért van az, hogyha az ember szomorú, mert most szakított a barátjával - vagy valami hasonló - a környezetében minden boldog? Vagy éppen fordítva. Amikor te vagy boldog és a környezeted legszívesebben mindenki örökre beborulva maradna?

Én mondom furcsa dolog ez. Mindenesetre miután kinyújtózkodtam magam, gyorsan elkészültem, mivel Sam az előbb írt rám, hogy találkozzunk a sarki kávézóban. Bár őszintén bevallva nagyon izgulok miatta. Ő ugyanis még nem tud semmit. Nem tudja, hogy mi történt köztem Josh-sal, vagy hogy befestettem a hajam. Nyilván elmondtam volna neki, hisz’ a legjobb barátnőm, de tegnap miután végeztem a fodrásznál, kapásból rohantam hazafele. Hála a jó istennek sem a szüleim, sem pedig Martin – az öcsém – nem volt otthon, így nem kellett elmagyaráznom nekik a hirtelen történő változást. Meg nem is volt sok kedvem hozzá.

Viszont nem tudom elkerülni a találkozást, mert ha nem most, akkor holnap a suliban találkoznánk. Nem biztos, hogy jól járnék.

Úgyhogy magamra kaptam a szövetkabátomat, a barna, magas szárú cipőmet és kiléptem a hideg, őszi időbe.  

Miközben komótos léptekkel ballagtam az utcán, csak most döbbentem rá igazán, hogy tényleg ősz van. A fák levelei a napnak hála a sárga és a barna ezer árnyalataiban tündököltek, miközben a fákról lassan, nyugodtan zuhantak lefele. A fák pedig ide-oda ringatták magukat a szellő lágy dallamára. Hiába utálom a hideget, az ősz mindig is az egyik kedvenc évszakom marad.  

Megsürgettem lépteimet mikor megpillantottam Sam-et a sarkon ácsorogva. Gondoltam meglepem, így a háta mögé osontam és egy „Búú!” kíséretében a nyakába ugrottam.

- Hallod tudod, hogy a szívbajt hoztad rám te hülye! – mondta röhögve miközben feltápászkodott a földről. Amikor viszont rám nézett meg se bírt szólalni.

- Na mi van, elvitte a cica a nyelvedet? - kérdeztem röhögve. Az arckifejezés, amit vágott, mindent elmondott. Egyszerre furcsállta a dolgot, csodálkozott és döbbent volt. Ugyanakkor mintha kicsit örült is volna neki.

 - Hát én nem találok szavakat! Szerintem nagyon jó néz ki, csak kicsit hirtelen jött. Tudod a hosszú barna haj miatt, de nagyon jó! - közölte miközben karon ragadott és beandalogtunk a kávézóba.

Igazából semmi extrém nem volt ezen a helyen. Egy teljesen átlagos kávézó, talán a régi stílust képviselve. Egy biztos. Isteni forró csokit adnak!  

Beültünk a leghátsó asztalokhoz, és míg én elmondtam a rendelésemet, barátnőm furcsán méregetett.

- Kibököd még ma, hogy mit szeretnél, vagy megint találjam ki? – kérdeztem plafonra szegezett tekintettel. Bármennyire is bírom Sam-et, valamiért akármiről is van szó, harapófogóval kell kihúzni belőle.

- Semmi csupán furcsállom ezt a hirtelen váltást – közölte miközben az arcomat vizslatta – Na nem mintha nem állna jól, csak… Josh mit szólt hozzá? – érdeklődött, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe.

- Mi a baj? – tudakolta de elég volt csak rá néznem, mert azonnal leszűrte a dolgokat – Szakítottatok?

Erre csak bólintottam egyet majd elmeséltem részletesen, hogy mi történt. Az, azonban amit erre reagált teljesen ledöbbentett.

- Én mindent értek. Vagyis, hallottam amint Prudence azt mondta, hogy valamit tervez ellened, de nem tudtam, hogy mit. De nem akartam szólni, mert gondoltam úgyis hülyeség az egész. Ezek szerint viszont nem. – mondta, én pedig csak némán hallgattam. Még egy kicsit ott maradtunk, beszélgetni, majd hazasétáltam. Miközben kullogtam, a gondolataim össze-vissza cikáztak. Tényleg ezt tervezte volna? Mondjuk, ez nem változtat semmin, hiszen Josh nem is mondott semmit. Hogy is mondjam… ha tényleg Prudence csókolta meg, és nem ő, akkor se nagyon törte magát, hogy elmagyarázza a dolgokat. Vagyis, akkor csak érez valamit iránta. Remek.